Az üzleti ebéd jó választás, különösen így az ünnepek idején, ha kötetlenebb, könnyedebb megbeszélést tartanánk partnerünkkel, ügyfelünkkel vagy kollégáinkkal. Mire figyeljünk, hogy minden zökkenőmentes legyen? Számos kérdés felmerülhet, íme pár jótanács a sikeres találkozó megszervezéséhez!
Fontos rögtön az elején kiemelni, hogy az üzleti ebéd során nem az evésen van a hangsúly. Ez ugyanúgy egy üzleti célú találkozó (ahogy egy kávézás is lehet az), pusztán kicsit kilépve a már megszokott tárgyalóasztal mögül, egy lazább, kellemesebb környezetbe emelve. Az eredményes találkozó kulcsa, hogy betartsunk néhány egyszerű szabályt.
Válasszunk olyat helyet, amit már ismerünk. Nem ez a legmegfelelőbb alkalom a kísérletezésre, és egy jól bejáratott hely már fél siker. Legyünk biztosak abban, hogy a kiszolgálás udvarias, és hogy az ételek gyorsan elkészülnek. Egy üzleti ebéd ideje általában 1-1,5 óra, igyekezzünk ennek megfelelően tervezni. Időben foglaljunk asztalt. Célszerű, ha az étterem a központban, könnyen megközelíthető helyen van, ezzel partnereink számára is megkönnyítjük az odajutást.
A meghívottakat mindenképpen értesítsük – lehetőleg írásban – a megbeszélésről. A meghívóban szerepeljen az esemény pontos dátuma és a találkozóhely címe, valamint néhány alapvető információ, például a dress code. Ezzel partnerünket segítjük abban, hogy megfelelően felkészülten érkezzen, és komfortosan érezze magát.
Amennyiben csak meghívottak vagyunk, úgy elég, ha a megbeszélt időpontra érkezünk, de ha mi szervezzük a találkozót, akkor érdemes legalább negyedórával előbb odaérni. Nézzük át az étlapot, és válasszunk ételt, hogy később ne ezzel teljen el az idő. Emellett ebédpartnerünk számára is kedves gesztus, ha később neki is tudunk ajánlani az étlapról. Nagyobb létszámnál opció lehet, ha előre megrendeljük a fogyasztandó ételeket, természetesen a vendégekkel előre egyeztetve.
Az ebéd ugyan üzleti jellegű, de nem szerencsés már a kabát levétele alatt belevágni a közepébe. Hagyjuk, hogy partnereink kényelmesen elhelyezkedjenek, udvariasan beszélgessünk semlegesebb témákról, és rendeljük meg az italokat. Amikor felszolgálták őket, és kiválasztottuk az ételt (ami legyen könnyed, és egyszerűen fogyasztható), akkor térjünk át a találkozó valódi céljára.
Az üzleti ebéd idejére kapcsoljuk ki a telefonunkat. Illetlen dolog, ha ebéd közben nézegetjük, vagy ha mással cseverészünk, miközben partnerünk kénytelen azt végighallgatni. Az étkezéssel kapcsolatos illemet pedig tartsuk be (és ne érkezzünk túl éhesen, nehogy óvatlanul is falni kezdjünk). Beszélgessünk könnyedebb, általánosabb dolgokról, kerüljük a megosztó, vitagerjesztő témákat, mint például a politikát. Laptopot sem illik hozni egy ebédre, a prezentálást tartsuk meg az irodai tárgyalásokhoz.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy belefér-e egy-két pohár bor az üzleti ebéd etikettjébe. Amennyiben autóval érkeztünk, illetve tudomásunk van arról, hogy a vendég is autóval jött, tehát vezet, akkor mindenképp kerüljük az alkoholfogyasztást. Ha az alkalom és a viszony megengedi, akkor egy, maximum két pohár könnyed ital beleférhet, de mindig csak akkor, ha a meghívott fél kezdeményezi!
A számlát minden esetben a meghívó fél állja. Jó lehet előre jelezni a felszolgálónak és minél diszkrétebben rendezni. Ha partnerünk erősködik, hogy ő állja a számlát, udvariasan utasítsuk vissza, de vitáig semmiképp ne vigyük el a helyzetet.
A karácsonyi időszakban a vendéglátóhelyek még a szokásosnál is terheltebbek, ezért, ha a következő hetekben szerveznénk üzleti ebédet, már most készüljünk fel rá. Amennyiben ezt a pár könnyen megvalósítható tippet betartjuk, biztos, hogy kellemes és sikeres találkozót szervezünk majd!