Blog Munkaadóknak

Manapság egyre többet hallani arról a tünetről, amit még 1978-ban neveztek el imposztor-szindrómának. Az ebben szenvedők jellemző tünete, hogy folyamatosan alulbecsülik saját képességeiket, sőt, úgy is gondolják, hogy alkalmatlanak arra, amivel foglalkoznak. Alkalomadtán a legtöbbünk érzi ezt bizonyos szituációknál, azonban az ebben szenvedők számára ez az érzés állandó jelleggel uralja a gondolataikat.

Az elnevezés abból  ered (imposztor jelentése szélhámos), hogy az illető úgy érzi csupán amiatt sikerült jó helyen elhelyezkednie, mert el tudta hitetni másokkal, hogy jó abban amit csinál.

„Meryl Streepet az IMDB.com szerint számos filmkritikus a legnagyobb élő színésznőnek tartja, ő azonban mégis úgy nyilatkozik, hogy most már a következő filmjénél csak észre fogják venni, hogy nem is jó színész. De Lakatos Dávid, akinek fergeteges sikerű startup vállalkozása, a Sold. a semmiből két év alatt vált milliódolláros céggé, szintén ezt nyilatkozza az MIT-n töltött első éveiről a magyar Forbes decemberi számában: Azt hiszem, ezt hívják imposztor szindrómának, ott vagy rengeteg okos ember között, és azon gondolkozol, hogy biztosan valami hiba miatt kerültél ide.

Érdekes módon általában a legszorgalmasabb és legtehetségesebb embereket érinti a szindróma, és ahogy az illető előrébb jut a ranglétrán annál inkább erősödik benne ez az érzés.

Kiket érint?

Nemtől függetlenül érinthet minket a tünet, kutatások alapján azonban többségében a nők, azon belül is a vezetői beosztást betöltők között a leggyakoribb az imposztor-szindróma. Ennek oka lehet, hogy a nők hajlamosabbak arra, hogy önmagukban keressék a hibákat, míg a férfiak általában a környezetnek, a külső tényezőknek tulajdonítják, ha kudarcot vallanak. Jellemzőbb a nőkre, hogy egy magasabb pozícióból váltanak alacsonyabba. Noha ezt azzal indokolták, hogy családbarát munkahelyre vágynak, mégis az elemzésből kiderült, hogy meghatározóbb volt ennél az, hogy nem érezték alkalmasnak magukat a feladatra.

Hogyan segíthetünk kitörni ebből az állapotból?

A tünetek leküzdése nagymértékű fejlesztést igényel az egyéntől az önbizalom és magabiztosság terén, azonban mindenekelőtt az első lépés, hogy észrevegyük mi vagy a munkatársaink érintettek-e.  Fontos tudatosítani az egyén szerepét a sikerek elérésénél! Segítséget nyújthat számukra továbbá, ha látják, hogy mások is sokszor bizonytalanok, kételkedőek a munkájuk kapcsán.

Szabó Diána
Cvonline.hu

Források:
https://www.hrportal.hu/hr/te-csalsz-nem-is-ertesz-igazan-a-szakmadhoz-20150818.html
http://stressz.blog.hu/2014/01/15/imposztorok_a_munkahelyeken