cvonline.hu

hogyan-adjunk-negativ-visszajelzest_150x150Nagyon sok vezető kényelmetlennek érzi azt, hogy negatív visszajelzést adjon dolgozói részére. Úgy érzik, ha nagyobb arányban pozitív dolgokról beszélnek, akkor magát a folyamatot könnyebben viseli a másik fél és még esetleg ellenszenvet sem vált ki belőlük. Ez, mint tudjuk nem a legmegfelelőbb megoldás, inkább a felelősség alóli kibújást jelenti.

Az ilyen típusú visszajelzést kapó kolléga általában nem hall ki semmi jót az egészből, sem az elején, sem pedig a végén. Mind ezt azért, mert ez egy érték nélküli kinyilatkoztatásnak nyilvánul. Vezetőként, próbáljuk ezeket kerülni.

A negatív visszajelzés gyakrabban válthat ki akár kedvező, akár kedvezőtlen reakciót a befogadó félből. Előfordulhat, hogy védekezni kezd, vagy negatív érzelmek törnek felszínre benne, és ez konfliktust kezdeményez, konfliktushoz vezethet.

Hiszen valljuk be őszintén, visszajelzést adni és fogadni nem könnyű. Azonban az embereknek valóban szükségük van pozitív és negatív visszajelzésekre egyaránt. Fontos szem előtt tartanunk, hogy visszajelzést úgy kell adnunk vezetőként, hogy a visszajelzés hatása ne sértődés legyen, hanem a jobb teljesítmény elérése. Egy megfelelő módon közölt visszajelzéssel nagymértékben elő lehet segíteni valakinek a fejlődését, hiszen az illető tanulhat belőle, és egyfajta pozitív kritikaként beépítheti munkamoráljába, napi munkavégzésbe, esetleg a munkához való hozzáállásán is javítani tud vele.

Visszajelzést lehet adni a hétköznapok során ugyanúgy, mint a rendszeres évi teljesítményértékelés során. Dicséretet nyilvánosan adjunk, azonban negatív visszajelzést csakis négyszemközt.

Fontos, hogy megfelelő időben adjunk visszajelzést, és ha van rá mód, akkor minél hamarabb, hogy elkerüljük ezzel a nem megfelelő viselkedést, vagy a nem megfelelő, nem pontos munkavégzést és megakadályozzunk esetlegesen egy nagyobb bajt, felmondást.

Visszajelzésünk őszinte legyen és konkrét. A visszajelzést tárgya soha ne a személy legyen, hanem az ő viselkedése, valamilyen megnyilvánulása. Nem szabad személyeskedni, hiszen ez negatív irányba is el tud mozdulni. Ne használjunk minősítést jelentő szavakat, kifejezéseket, más szóval ne ítélkezzünk. Törekedjünk tényszerű leírására annak, amit láttunk, hallottunk. Kérdezzük ki őt is, hogy ő hogyan látja saját magát.

Tehát összefoglalóan, a visszajelzés fontos, akár pozitív, akár negatív. Vezetőként, ne érezzük kellemetlennek a visszajelzés adását, hiszen ezzel tudjuk beosztottjainkat motiválni, szakmai tudását fejleszteni. És ami a legfontosabb, hogy vegyük figyelembe érdekeiket, személyiségi jogaikat, amikor negatív visszajelzést fogalmazunk meg, és tudósítjuk a számukra.

Ha ezeket betartjuk, hosszútávon hamar megtérül a számunkra is, hiszen egy motivált, jól teljesítő munkavállalókkal büszkélkedhetünk a későbbiekben.

Gere Dorottya
HR Tanácsadó

Forrás:
https://www.coach-mediator.hu/blog/hogyan_adjunk_negativ_visszajelzest_erzelmileg_intelligens_modon.html
http://www.vezetoihatekonysag.hu/portfolio-view/hogyan-adjunk-visszajelzest/

Álláshirdetés feladás, önéletrajz adatbázis hozzáférés, álláskeresők előszűrése vagy egyéb munkaadóknak, hirdetőknek szóló szolgáltatások kapcsán keresse a Cvonline.hu professzionális csapatát bizalommal, a következő elérhetőségek valamelyikén:
Russmedia Digital Kft.
H-1138 Budapest, Madarász Viktor utca 47-49.
Telefonszám: (+36 1) 5100-800
Fax: (+36 1) 302-1736 vagy (+36 46) 887-350
E-mail: info@cvonline.hu