Blog Munkaadóknak

Mind kezdő, mind veterán toborzóként  létfontosságú számunkra a toborzási folyamat megtervezése. Előfordul, hogy tisztességtelen pályázóval találkozunk az interjú során. Ilyenkor nagy tudás és kifejlett készség szükségeltetik ahhoz, hogy valóban felismerjük, illene-e a pályázó a vállalati szervezetbe.

Annak érdekében, hogy még sikeresebben tudjuk teljesíteni a kiválasztási folyamatot, kölcsönöztünk néhány ötletet Patrick Barnettől:

Nem vesszük figyelembe a jelenlegi dolgozókat

Sok vállalatnál nem veszik számításba a már alkalmazásban lévő munkavállalókat egy-egy pozíció (például vezetői pozíciók) feltöltése kapcsán, hanem mindenképpen külsőssel akarják betölteni az üresedést. Holott a már meglévő munkavállaló ismeri a szervezeti kultúrát, már kiépítette a kapcsolatát a vállalati dolgozókkal. Noha a belsős munkatárs nem minden esetben jelent jó megoldást, az előléptetéseket számításba kell venni.

Helytelen munkaköri leírás

Sok munkaadó elvárja a precizitást és a maximális teljesítést a pályázótól, mégis vannak olyan vállalatok, akik ugyanezt az elvárást nem tartják érvényben önmagukra nézve. Bizonyosodjunk meg róla, hogy az álláshirdetés konkrét, átlátható információkat tartalmaz. Az elvárásokat pedig mindig egyértelműen tüntessük fel!

Kevés figyelem a pályázó interjún való teljesítményén

Fontosak a tanulmányi előképzettségek és a korábbi szakmai tapasztalatok, azonban nem csak ezek mutatják meg a pályázók képességeit.  Amennyiben kizárólag arra fókuszálunk, ami a pályázó önéletrajzában van feltüntetve, akkor könnyen tévesen mérhetjük fel a pályázó képességeit.

Gyengeségekre való összpontosítás

A Bruning Glass Technologies (piackutató vállalat) lefolytatott egy tanulmányt, melyben a meghirdetett ügyvezetői asszisztensi/titkári álláshirdetések 65%-ában a munkaadók elvárják a főiskolai diplomát a pályázóktól, miközben csak 19%-uk rendelkezik diplomával azoknak, akik ilyen pozíciót töltenek be.

Fiatal pályázók kizárása 

Sok vállalat nem szeret fiatalokat (ahogyan túl időseket sem) foglalkoztatni, pedig számos innovatív megoldást, szociális jólétet és várható előnyöket tud szolgáltatni a vállalat számára a fiatal munkavállalók alkalmazása.

Szabó Diána
Cvonline.hu