cvonline.hu

Juttatasok.feltuntetese.allashirdetesben_150x150Miért jó munkaadóként, ha feltüntetjük a kínált bért és egyéb juttatásokat az álláshirdetésben? Miért ódzkodunk ettől? Hosszú távon milyen hatása lehet ennek?

Korábban már írtunk arról, hogy manapság már nem csak a pályázóknak, hanem az állást hirdető cégeknek is dolgozniuk kell azon, hogy felhívják magukra az álláskeresők figyelmét és úgy írják meg az álláshirdetést, hogy azt minél többen megakarják pályázni.

Az állást keresők szeretnek tisztában lenni azzal, hogy milyen juttatásokat - főként bért - kínál a cég. Ha már előre látják ezt a hirdetésben, akkor szívesebben is jelentkeznek, mert tudják hogy a tapasztalatuknak megfelelő fizetéshez juthatnak.

Ráadásul munkaadóként sem kell attól tartanunk, hogy a bér miatt mondja majd vissza a felkínált pozíciót a jelöltünk. Általában az állásinterjúk legnehezebb pillanata mindig a bérigény körül alakul ki. A munkaadó tart attól, hogy a pályázó esetleg jóval többre tart igényt, mint amit ő kínálni tud és fordítva.  A fizetés feltüntetésével ezt elkerülhetjük, így mindkét fél részéről egy világos, nyílt kommunikációt jelent.

A fentiek mellett hosszú távon is előnnyel jár a felkínált bér megjelölése. Amennyiben egyre többen vállalják fel a pozícióknál a fizetés megjelölését, úgy egy idő után vélhetően kiegyenlítődik az álláspiac, és azonos pozíciók esetén nem lesznek kiugró eltérések.

Láthatóvá válik majd, hogy az egyes munkakörökben mennyi a reális, felkínálandó összeg. Ezáltal az azonos munkakörök is összehasonlíthatóvá válnak, és hamarabb kiderül majd, hogy egy pozíció miért teljesít jobban – míg a másik rosszabbul.

A fentiek alapján arra ösztönzünk mindenkit, hogy tegyen egy próbát és tüntesse fel álláshirdetésében, hogy mennyit tud nyújtani a meghirdetett munkakörben!

Szabó Diána
Cvonline.hu

Álláshirdetés feladás, önéletrajz adatbázis hozzáférés, álláskeresők előszűrése vagy egyéb munkaadóknak, hirdetőknek szóló szolgáltatások kapcsán keresse a Cvonline.hu professzionális csapatát bizalommal, a következő elérhetőségek valamelyikén:
Russmedia Digital Kft.
H-1138 Budapest, Madarász Viktor utca 47-49.
Telefonszám: (+36 1) 5100-800
Fax: (+36 1) 302-1736 vagy (+36 46) 887-350
E-mail: info@cvonline.hu