Blog Munkaadóknak

A cégvezetés, a vendéglátó- és építőipar, a humán erőforrás és a marketing érezte meg leginkább a koronavírus hatásait az álláslehetőségek tekintetében. Ezzel szemben a gyártás és termelés, a kereskedelem, valamint a műszaki és IT terület menti meg a munkaerőpiacot.

Március óta nagyot változott a világ, ennek megfelelően a munkaerőpiac is teljesen átalakult. A legtöbb iparágban visszaesés történt, de jó hír, hogy vannak olyan területek, ahol továbbra is erős a toborzás. A Cvonline.hu éppen ezért megnézte, hogy pontosan milyen változások történtek az elmúlt hat hónap során és hol érdemes jelenleg állást keresni.

A kutatásból kiderült, hogy március óta az állások legnagyobb része (11%) a gyártás és termelés területére szólt. A második legtöbb állás (9-9%) mérnöki, illetve informatikai lehetőség volt, 8% pedig az értékesítés és kereskedelem területén lett meghirdetve.

Köztudott, hogy a turizmus és a vendéglátás jelentősen megérezte a vírus hatásait, hiszen a nyári hónapok ellenére is az idegenforgalom és vendéglátóipar csupán az állások 2%-át fedte le a vizsgált időszakban. Hasonlóan alacsony, mindössze két százalékos toborzási arányt hozott a HR, a marketing/reklám/média/PR, az oktatás/képzés, valamint az ügyfélszolgálatok és szolgálatások területe is.

A Cvonline.hu kutatása kitért arra is, hogy hol volt a legnagyobb és legkisebb változás március óta. Érdekesség, hogy a szakmunka, a fizikai munka és a segédmunka területén nem volt jelentős differencia a koronavírus megjelenése óta: jelenleg csupán 10%-kal kevesebb az állás ezen a területen, mint márciusban.

A telekommunikáció, valamint az energetika területén is némileg alacsonyabb volt a visszaesés, hiszen „csupán” harmadával csökkent az állások száma a vizsgált időszakban, az ügyfélszolgálatok és szolgáltatások, valamint az adminisztráció és asszisztencia területén pedig 50%-os volt a csökkenés.

Beszédes azonban a tény, hogy ezekben a kategóriákban is 40-50%-kal kevesebb volt az álláslehetőség a márciustól augusztusig, mint 2019 hasonló időszakában.

A Cvonline.hu eredményei alapján vannak olyan területek, ahol ennél is jobban érződött a koronavírus okozta visszaesés. A cégvezetés és menedzsment területén már áprilisban 70%-kal kevesebb álláslehetőség jelent meg, mint egy hónappal korábban, augusztusban pedig már 93%-os volt a zuhanás az év harmadik hónapjához képest. Hasonlóan meredek leállást hozott az építés és ingatlan területe, a HR, valamint a marketing és reklám is: mindegyik iparágban márciusról áprilisra legalább 60%-kal estek vissza a hirdetések.

Vannak azonban jó hírek is: néhány területen több állásajánlat jelent meg 2020 márciusa és augusztusa között, mint 2019 ugyanezen időszakában. A pénzügy területén 6, az értékesítés és kereskedelem területén 16, a mérnöki és műszaki állások esetében 38, a gyártás/termelésnél 40, az IT területén pedig 57 százalékos volt a növekedés tavalyhoz képest.