Sok évvel ezelőtt (sőt van, ahol ma is megengedett ez) postán érkeztek be az adott céghez az önéletrajzok, így a kapcsolatfelvétel jóval később kezdődhetett – amennyiben elég releváns jelentkező érkezett.
Manapság már természetes, hogy a beérkező önéletrajzokat online kezeljük, akár azonnal láthatjuk a pályázatokat.
Ahogyan a CV-k fogadása a digitális térben vált természetessé, úgy miért is ne próbálhatnánk ki olyan új módszereket, amik szintén lerövidíthetik a toborzás időtartamát és több szempontból is hatékonyabbá, egyszerűbbé tehetik azt?
Sok internetes megoldásról hallhatunk mostanában, a Cvonline.hu szakértőiként több olyat is javasolhatunk palettánkból, ami eredményesen teljesít az online térben. Ezek között szerepelnek a banner megjelenések, a CPC hirdetések, szponzorált tartalmak és természetesen az elengedhetetlen közösségi média kampányok. Az eredményességük pedig magáért beszél, év elején pozíciónként 65%-al több jelöltet szállítottunk, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Újdonságképp szeretnénk részletesebben kitérni a jelöltajánló rendszerünkre, ami több szempontból is célravezetőbbé teszi az előszűrési folyamatot.
Hogyan is néz ki egy munkafolyamat hr szempontból, ha csak a toborzás részére fókuszálunk? Amint elkészült az álláshirdetés és felkerült a csatorná(k)ra, érkeznek a pályázatok, majd jön az önéletrajzok leszűrése több szempont alapján. Ezután a kapcsolatfelvétel azokkal, akik alkalmasak lehetnek az első beszélgetésre, jó esetben még aktuális a munkakeresésük (íme egy jó példa az egyik nehézségre), mire idáig eljut a folyamat. Majd kezdődhetnek az interjúra való időpont egyeztetések, ebből továbbjuttatni a jelölteket egy újabb körre stb. Egy ilyen folyamat hetekbe, de akár hónapokba is beletelhet.
Ha belegondolunk, mennyi időbe telik, mire a beérkezett önéletrajzok mind át lesznek böngészve és gondosan leválogatva, felmerül a kérdés, mennyivel könnyebb lenne egy olyan módszer, ami egy kattintással megoldja ezt helyettünk, megspórolva ezzel tömérdek időt és energiát? A jelöltajánló rendszer ebben is segít, és emellett még 2 olyan pozitív oldala van, ami nagy segítséget jelenthet toborzás során.
Az idő fontossága mellett sokszor azzal is szembesülhetünk, hogy a pályázók között akad olyan, akinek a szaktudása nem teljesen illeszkedik a meghirdetett kritériumokhoz. Mivel a jelöltajánló az adatbázisban regisztrált álláskeresők között állítja fel a rangsort, így a teljes rendszerből való merítésből minél előrébb sorolódik a jelölt, annál nagyobb mértékben illeszkedik az adott pozícióhoz – ezzel a relevancia sem jelent többé gondot.
Ami még előfordulhat, hogy a CV egyéb tartalmai miatt (leginkább fénykép, de lehet az elsőre túl soknak tűnő / sablonos írás is) az első benyomás már pozitív vagy negatív irányba mozdítja a jelöltet, mintha ezek nem lettek volna feltüntetve. Vagyis benne van a pakliban, hogy szubjektív tényezők miatt hátrébb sorolódtak olyan pályázók, akik egyébként nem kizárt, hogy megfelelnének az adott pozícióra, csak éppen nincsenek hozzászokva az álláskereséshez, emiatt kevésbé tudják jól „becsomagolni” a tudásukat és tapasztalataikat (természetesen ez abban az esetben jelenthet gondot, ha a pozícióból adódóan sokkal inkább a szaktudás fontos, mint a személyiség).
Éppen ezért egy jelöltajánló rendszer az idő megtakarításán túl abban is segítségünkre lehet, hogy objektív szempontok alapján állít fel rangsort az adatbázisban szereplő álláskeresők között, így biztosan nem befolyásolnak egyéb tényezők a konkrét tudáson és tapasztalaton kívül, ami az adott munkakörhöz elengedhetetlen.
Szerencsére az egész folyamat 2 kattintást vesz igénybe, így akár már aznap felvehetjük a kapcsolatot azzal a jelölttel, aki a legalkalmasabbnak bizonyul az adott pozícióra – anélkül, hogy időnyomás miatt lemaradnánk róla, hiszen az adatbázisban regisztrált jelöltek folyamatosan várják a munkaadó cégek jelentkezését.
Ha szívesen kipróbálnád ezt az új szolgáltatásunkat, küldj nekünk egy emailt ide: sales@cvonline.hu