Blog Munkaadóknak

A Pénzügyminisztérium idén két körben is kihirdette felhívását, melyre a mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak 2019. szeptember 5-ig. A pályázat felhívásának célja a KKV-k gazdasági pozíciójának javítása, valamint a térségi felzárkóztatás és a foglalkoztatás bővítése, különös tekintettel a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűek segítésére.

A rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretösszegből (ez az éves keret), mintegy 250 vállalkozást támogatnak, és 1500 új munkahely létrejöttét segítik. Ezt vissza nem térítendő támogatás formájában adják, a kizárólag Magyarországi székhellyel, vagy telephellyel, illetve fiókteleppel rendelkező pályázatot benyújtott KKV-knak.

A támogatás új, induló beruházásra adható, melyet minden olyan cég kérhet, aki rendelkezik legalább egy teljes lezárt üzleti évvel, és vállalja, hogy a beruházásban érvényesített telephelyen legalább 2 új munkavállalónak létesít munkahelyet, és azt legalább a beruházás befejezését követő 2 évben biztosítja.

A támogatás alapösszege új munkahelyenként 1,7 millió forint, melyen felül az alábbi kiegészítő támogatások elnyerésére van mód:

  • Nyilvántartásban lévő, kiközvetített álláskereső foglalkoztatásáért munkahelyenként 700 ezer forint.
  • Korábbi közfoglalkoztatott elhelyezéséért munkahelyenként 1,5 millió forint.
  • Hatodik évét be nem töltött kiskorút nevelő nő foglalkoztatásáért munkahelyenként 1,5 millió forint.
  • Ha a beruházás kedvezményezett településen valósul meg, munkahelyenként 400 ezer forint.

A Cvonline.hu segít megtalálni a megfelelő munkaerőt!

Aki bővítést tervez vállalkozásában, annak mindenképpen érdemes élni a pályázat adta lehetőségekkel, hiszen vissza nem térítendő támogatásról van szó, a cég pedig legalább két fő új munkaerővel bővülhet. A Cvonline.hu, Magyarország legnagyobb múltú állásportáljaként tapasztalt segítséget nyújthat a munkaerő megtalálásában. Amellett, hogy felületet biztosítunk a hirdetés kihelyezésére – melyet több formában és online platformon juttatunk el célzottan az álláskeresők felé –, szívesen segítünk a hirdetés megírásában, vagy az új dolgozók előszűrésében, kiválasztásában is.

Részletek itt: https://munkaadoknak.cvonline.hu/