Bár az elmúlt néhány évben számottevő fejlődés volt tapasztalható, a munkáltatók még mindig jelentősen alábecsülik a lelki egészséggel kapcsolatos problémák mértékét és hatásait a valósághoz képest. („Mental Health – Still the last workplace taboo?” – Shaw Trust, 2006-2010)
Szinte már trendként cseng a fülünkben a munka, magánéleti egyensúly jelentősége, ami kétségtelenül szükséges a kiegyensúlyozott mindennapokhoz. Bármely területen merülnek fel akadályok életünkben, ez hatással van a hangulatunkra és teljesítő képességünkre. Most azzal a sokak által került témával foglalkozunk, ami munkaadói oldalról is fontos kérdéseket vet fel. Mit tegyen, vagy mit ne tegyen a felettes, a Kolléga, ha a munkahelyi környezetben valakinek hirtelen komolyan felborul az a bizonyos egyensúly az életében?
Nehéz általánosságokat megfogalmazni ebben a témában, hiszen eltérőek lehetnek a személyes kapcsolatok a munkahelyeken. Ezt befolyásolhatja többek között a szervezet mérete, a korosztályok és azok különbözőségei, valamint a cég általános felfogása dolgozók jólétéről. Legyen bármilyen szoros az összetartás vagy alacsony a fluktuáció egy szervezetnél, több olyan negatív változás is bekövetkezhet a mindennapokban, amit a munkatársak nem biztos, hogy nyíltan megosztanának főnökükkel vagy Kollégáikkal. Feltehetően sokan megpróbálják, de csak kevesen mondhatják el magukról, hogy teljesen ki tudják zárni a magánéletükben történt eseményeket. Ezek a történések a legritkább esetben maradnak titokban és talán a legtöbben úgy vélik, nem is ez a helyes hozzáállás.
Ha kiderül, hogy válás, betegség vagy sajnálatos haláleset történt, valamilyen formában biztosítani kell az illetőt a támogatásról. Legyen az egy kisebb szervezet vagy egy nagyobb vállalat fontos, hogy felmérje a felettes és a közvetlen Kolléga, mit is vár el az érintett. Amennyiben nem is szeretne részleteket megosztani, akkor is biztosítani kell a dolgozót arról, ha szüksége van szabadságra, néhány nap kiesésre vagy Home Office lehetőséget adni, ha ebben a formában jobban tudna munkájára összpontosítani.
Egy csoportvezető vagy közvetlen vezető némi odafigyeléssel - mások érdekeit nem háttérbe szorítva – átmenetileg tud levenni a Kolléga leterheltségéből. Ez egy olyan gesztus, ami emberi oldalról nyújt támogatást és lehetőséget ad beszélgetésekre is.
Felnőtt életünk több mint egy negyedét a munkahelyen töltjük, így a pozitív szavak és az elismerés mindenki számára motiváló és jelentősége nem vitatott napjainkban. Egy nehéz időszak után segítenek a szakmai sikerek visszarázódni és a felettesnek fel kell mérnie mi az az idő, aminek eltelte után már érdemes akár plusz elfoglaltságot adni a munkatársnak. Egy jól sikerült szakmai prezentáció vagy egy tréningen testhezálló téma feldolgozása segíthet a Kolléga általános hangulatán is és növelheti munkakedvét is.
Lehet pozitív hatása annak is – amennyiben nem egy konkrét esetről van szó - ha a lelki támogatás szerepe általánosan kerül a témák közé egy-egy tréningen, vagy céges rendezvény témájaként és csoportosan kerül felvetésre. Ezzel jelezve azt a Kollégáknak, hogy bárkivel történhet nem várt negatív esemény, aminek a feldolgozására több módszer létezik. Lényeges tehát a támogató kapcsolatok kialakítása, az egészséges nyitottság és a probléma megfogalmazása, ami sokszor segít átlendülni egy-egy nehéz időszakon.
Ha nagy általánosságban vállalati oldalról szemléljük a kérdést az emberi és támogató magatartás egy olyan pluszt tud adni a munkavállalóknak, ami hosszú távú elköteleződést és személyes lojalitást eredményez.
Rákos Tímea
HR Tanácsadó